Ez egy szándékosan rövid nap lesz, bőven a tervezett úti cél előttre foglaltam szállást, de azért nem is olyan közel az aktuálishoz. Spontán terv szerint picit visszamegyek, megnézem Zadar városát, majd 1-1 egyszerűbb látnivalót útba ejtve érkezem a szállásra kora délután, hogy tudjak mosni, pihenni, utolérni magam beszámolókban, stb. Jó terv. A tervek meg azért vannak, hogy legyen mit felborítani 🙂 Viszont legalább egész nap az volt az érzésem, hogy nem kell sehova sem sietni, nyugisan telhet az idő.
Kilépve a panorámamentes szállásomról azért megcsodáltam, mit is láthattam volna:
Zadarban kezdtem a napot, a reggelimet is a tengerparton ücsörögve fogyasztottam el. Ez volt az első város, ahol motor parkolóban sikerült letenni a járgányt (végre nem éreztem úgy, hogy esetleg rossz helyen parkolok) és még csak nem is volt messze a kiszemelt látványosságoktól. Ja, merthogy Zadart úgy raktam fel a térképre, hogy nincs itt semmi látnivaló, csak áthaladok rajta. Ahha….
Először beléptem a szárnyas oroszlános kapun, aztán jobbra fel, valami park félében sétáltam, aminek persze van magaslati dombja, hogy onnan is jól körbe lehessen nézni. Meg van külön a kapura ránézőke is. Aztán a kis szűk utcácskákon keresztül előbb az 5 kút terére, majd a tengerpartra jutottam le (hívjuk inkább kikötőnek hajók nélkül, jó magas kő pereme volt a partnak), ott meglestem a bástyát, ugyancsak szárnyas oroszlánnal, majd elfoglaltam a sarok kiszögelést a parton és elnyammogtam reggelimet. (egy bácsi ült már ott kezében egy kagylót szugerálva. Szerintem ő nem lakott jól vele…)
A Szárazföldi kapu (horvátul: Kopnena Vrata) római alapokra épült. Az eredeti római Városkapu súlyosan megsérült, ezért 1543-ban Michele Sanmicheli olasz építész újratervezte, majd újjáépítették. A kapu ékkövén Szent Kreseván látható (Zadar védőszentje), majd felette a velencei uralomra utaló szárnyas oroszlán jelképe. A diadalív formájú kapu az egyik legszebb és legjobb állapotban megmaradt műemlék egész Dalmáciában.
Az Öt kút tere (horvátul: Pet burana) Szárazföldi kapu és a városi park között található. A XVI. századig egy hatalmas árok volt a kutak helyén. Miután a velenceiek elfoglalták Zadart és megindultak a törökök, hogy az Oszmán Birodalom részévé tegyék a várost, gyors építkezésbe kezdtek. Hatalmas várfalakat és őrtornyokat építettek. Miután felhúzták a várfalakat rájöttek, hogy a város ivóvíz nélkül maradt, mivel a kutak a várfalon kívül maradtak. Hogy ne maradjanak ivóvíz nélkül a zadariak, a kutak elé óriási víznyelő tárnákat és vízvezetékrendszert építettek.
Forrás: https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/zadar/zadar-ovarosa-latnivalok
Utána a parton tovább sétálva közelebbről is meghallgathattam azt, ami már reggeli közben is füleltem: a tengeri orgonát. Ötletes! Kicsit olyan, mint a kalimba, hogy nem lehet rajta rossz sorrendben, ritmusban játszani a hangokat, mindig kiad valami dallamot és még valami izgalmas ritmusosság, ismétlődés szerű is akad benne, gondolom a hullámok természetéből fakadóan. Tessék hallgatni, amíg továbbolvasol!
Hét párhuzamos lépcsősort találunk a sétány végén. Egy-egy lépcső 10 méter hosszú, s 5 darab furat van rajta. Könnyen kiszámolható, hogy zadari tengeri orgona 35 sípból (csőből) áll. Hét különböző hangszinten, öt mélységben tud „zenélni”. Kicsit magas hangtartományban, G és C6 között szólnak az egyes sípok.
A tengeri orgona működését bemutató ábra.
Forrás és magyarázókép: https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/zadar/latnivalok-tengeri-orgona
A lépcsők alatt ver be a víz, majd egy folyamatosan szűkölő csövön képződik a hang.
A tengeri orgona légyege, hogy a lépcsők alatt mélyedések vannak, ahol bever a tengervíz. Ezt a vizet polietilén csövekbe vezetik, melyek a part felé haladva folyamatosan szűkülnek. Ahogy szűkülnek a csövek, felgyorsul a víz áramlása és a víziorgona kürtője hangot ad ki. A lépcsők hét fokozatban tartanak a tengerbe, így hét különböző hosszúságú csőrendszeren halad végig a tengervíz. Ahogy növekszik a távolság, vagyis ahogy egyre kijjebb vannak a lépcsők, úgy a tengervíznek is egyre nagyobb utat kell megtennie, mire a kürtőhöz ér. A hosszabb úton sokkal jobban felgyorsul a víz a csövekben, így magasabb hangon szól a kürtő, mint azokon a helyeken ahol rövid utat tesz meg a víz.
A következő állomás este lett volna igazán buli, hiszen a kreatív tengerparti mókamesterek ide is kitaláltak valamit, ami nappal egy nagy napelemként töltődik, éjszaka meg fénybe borítja a partot, hangulatos kis találkozópontot teremtve. Egyszer vissza kell jönni, amúgy is azt mondják, hogy csodás a naplemente (bár szerintem ezt minden kis falucska is elmondhatja magáról ezen a partszakaszon).
A Nap köszöntése alkotás (horvátul: Pozdrav Suncu, angolul: The Greeting to the Sun) egy 22 méter átmérőjű kör (napelem). 300 többrétegű üveglap alkotja a virtuális Napot. A Nap mellett a többi bolygó is megtalálható méretarányosan.
A Nap köszöntése célja, hogy megmutassa a természettel való kommunikáció és együttélés fontosságát. Míg a Tengeri orgona a hangok játéka, addig a Nap köszöntése a fény játéka. Nappal a napelemek magukba szívják a nap energiáját, ami sötétedés után látványos fényjáték keretében ad ki magából. A látványos fényjátékon túl elektromos energiát is termel az alkotás, melyet a fogyasztók felé továbbít. Gyakorlatilag nemcsak a fényjátékra jutó energiát képes megtermelni, de az egész partvidék ezt a bioenergiát használja. Ez a bioenergia háromszor olcsóbb, mint a hagyományosan előállított mesterséges energia.
Egy év alatt közel 50 ezer kWh energiát állít elő a Nap köszöntése. Ezzel egy mini erőműnek is tekinthető.
Forrás: https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/zadar/latnivalok-nap-koszontese
Elég a partból, irány főtér vagyis a fórum (ide kattintva tessék körbenézni), ott pedig először Zadar katedrálisa (Szent Anasztázia katedrális), annak is a tornya, csak hogy ma is meg legyen a sok lépcsőzős sport tevékenység. Mondanom sem kell, hogy milyen csodás panoráma tárul az ember elég, miután kiköpte a tüdejét, hogy feljusson. (körbetekintés)
Ugyanezzel a jeggyel a katedrálisba is be lehetett menni, ami nem innen, hanem egy másik, kevésbé nyüzsis térről nyílt. (körbetekintés)
Végül a fő(bb) térre visszatérve megnéztem belülről a Szent Donát körtemplomot is. (körbetekintés1, és 2) (Érdekesség, hogy bár nagyon frekventált helyen van, mégsem használják már, teljesen üres. Vagyis ez nem teljesen igaz, állítólag az akusztikája remek, így koncertet szoktak benne tartani)
A bizánci uralom idején, a IX. században Donát püspök kezdte el építtetni, román stílusban. A X. században említik először az írásos emlékek. Ekkor még Szentháromság templom néven említették. A XV. században nevezték át, építtetője Szent Donát után. A templom nagyon szokatlan kinézetű, hiszen egyrészt kör alakú, másrészt két szintes, harmadrészt nincs harangtornya.
Forrás: https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/zadar/zadar-ovarosa-latnivalok
Innen még bóklásztam kicsita szűk utcácskákban, élveztem az utcaszenészek játékát. Tessék, a további olvasáshoz íme egy részlet:
Következő állomásom felé még útba ejtettem Tribunj meseszép tengerpartját, strandját. Pici kis beugró öblöcskék a sziklák között, fölöttük hűs árnyat adó fenyők, cédrusok, körbe végig sétány és a túloldalán domborulat, aminek a tetejéről még jobban rá lehet látni az egészre.
Miután kigyönyörködtem magam, tovább indultam, de rögtön letértem a tervezett útról, mert szembe magasodott valami. Részben egy nagy kúp szerű hegy, de még annak is a tetején egy építmény, aminek már a formája is meglepő volt (nyilván rossz oldalról néztem:). Elsőre se nem templom, se nem erődítmény. Végül kiderült, hogy bizony templom, csak ez is kellően modern stílusban újjáépített (egyébként hányattatott sorsú, mert vagy 4x lerombolták).
Na, de most már nagyon várt Sibenik, úgyhogy gyorsan átkeltem még egy hídon és már bent is voltam a belvárosában.
Itt a Szent Jakab katedrálissal kezdtem, majd körülötte császkáltam kicsit a szűk sikátorokban, meredek lépcsőkben gazdag óvárosban. Érdekes lehet itt élni. Mondjuk egy nagybevásárlást nem szívesen cipelnék fel a tengerparti parkolóból 😀
Közben kiolvastam, hogy Sibenik közelében van még egy igen érdekes erődítmény, amiről ugyan tudtam, hogy bemenni nem fogok, részben mert felújítás alatt van, részben mert vízen kellett volna átgázolni (és pont ezért is volt csábító, mert így nem mindenkinek elérhető), de azért a közelébe mindenképp szerettem volna eljutni. (Belül egyébként nincs semmi, inkább csak mint egy elhagyatott bunker szobái, terei jellegű). Viszont az odavezető út… Először is a térképen csak szerényen “Love at First Sight Bench” címkével volt ellátva a közelében lévő strand. Ez már önmagában nem rossz marketing 🙂 Eredetileg 2x kellett átkelni a vízen, először ez köztes szigetre, majd onnan az erődítményhez. Mindkét esetben sekélyebb, gát szerű részen. Az elsőnél viszont megkönnyítették az emberek dolgát és olyan pallósor hidat rittyentettek félkörívben, hogy a napsütésben, a kristálytiszta kék víz fölött, a mediterrán zölddel a szigeteken, a magas hegyekkel a háttérben… hát én csak olvadoztam:) és kicsit úgy éreztem magam, mintha valami egzotikus országban lennék. (körbetekintő)
Átsétálásra azonban nem bátorkodtam, részben mert a tengerjárócipőm a motorban hagytam, részben mert a szeles, 17fokos időben nem volt nagy kedvem vizeskedni, és ugyebár felújítás alatt is van elvileg. Várt rám egy másik gyöngyszem: Rogoznica.
Na persze most nem a belváros, pedig bizonyára az is nagyon hangulatos, hanem a város büszkesége, a Marina Frapa (mely egy gigantikus méretű és csodaszép kikötő) melletti sárkány szem.
A Gradina-félszigeten található a tengervízzel teli Zmajevo oko (Sárkány szeme) tó. Nevét onnan kapta, hogy bizonyos helyekről nézve egy ébredő sárkány szeméhez hasonlít. A tó 150 méter hosszú és 70 méter széles. Területe 5300 négyzetméter, mélysége 15 méter. A tengervíz a porózus mészkősziklákon és repedéseken át jut a tóba. A tó egy valóságos bioreaktor, melyben intenzív biokémiai folyamatok játszódnak. Különösen gazdag növény- és állatvilág jellemzi. A jégkorszak után alakult ki, körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt. Fürödni is lehet benne.
Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=5116
Ez megint olyan, hogy ha picit jobb idő van, tuti, hogy fél napot ugrálgatnék benne (bár gondolom akkor mások is:)
A mellette lévő dombról pedig szokás szerint remek körpanoráma tárul az ember szeme elé, remek rálátást biztosítva mind a városra, mind az öbölre és benne pihenő vitorlásokra, valamint a közelebb és távolabb lévő szigetekre.
Későre járt, így csak elrobogtam Trogir és Split mellett is (utóbbival kapcsolatban feltett szándékom szerint másnap találkozom majd), de nem is sejtettem, milyen izgalmak várnak még rám…
Speciális szállást kerestem és találtam, nagyon prózai okok miatt: elfogyott a tiszta ruhám. Egyik verzió szerint Splitben, valami nyilvános mosoda közelében foglaltam volna szállást, de végül sehogy sem akart összejönni. Vagy túl drága volt, vagy nagyon közösködni kellett volna valakivel (hostel), vagy épp motorral tűnt megközelíthetetlennek (lásd belvárosok sikátorai). Így végül egy környező település picit drágább, de saját mosógéppel rendelkező szállását választottam.
Abból a szempontból is különleges volt, hogy én is különleges lettem itt 🙂 Én vagyok az első booking-os foglalójuk, megszállójuk 🙂 Ennek megfelelően igencsak meg vagyok becsülve 🙂 Na jó, azért tegyük hozzá, hogy nem volt minden zökkenőmentes. Először is, a feljutás. Mert ide FEL kell jönni! A főútról egy igen meredek utcácskán fel, aztán majd 180fok fordulás, hogy egy még meredekebben picit hosszabban fel, hogy aztán megint majd 180 fok fordulással egy brutál, de tényleg nagyon durván emelkedő és kanyarodó valamint elég rémisztő betonozással ellátott úton kelljen felmenni. Azt persze mondanom sem kell, hogy az első kanyarnál jött szembe egy autó lefelé, ami gyakorlatilag (mivel egy sávos az út) lekergetett, hogy ő tudjon lejönni. Második nekifutásra már feljutottam a második kanyarig, de ott eldobtam (szerencsére csak) az agyamat. Letámasztottam a vasat és felsétáltam, hogy megnézzem, hova is vezet az út, mi vár reám, ha egyszer felérek. Hát gyalog is küzdelmes! Szuszogtunk rendesen a bácsival. A házigazda nagyon rendes volt, mivel megírtam, hogy mikor érkezem, lejött elém és ott várt. A “hey, Attila!”-ig rendben is voltunk, de onnantól aztán semmit sem értettem. Ő angolul, én horvátul nem tudok 😀 De nagyon bőszen mutogatta, hogy bátran jöjjek fel. Aha! Nem rád borul 200kg, könnyű úgy biztatni… :Grrr
Végül az lett a megoldás, hogy lepakoltam a cuccokat a második kanyarban, mindent, ami kicsit is kiállt a motorról, nagy levegőt vettem (igen, 10percen keresztül, amíg szemeztem a “heggyel”), sűrű fohászkodás és anyázás keverékével beröffentettem a mocit és felmászattam, majd fent kiugró szívvel és még több anyázással, de végül megálltam a kanyar után. Megfordulni persze nem sok hely van, farral be kell tolatni (közepesen meredek lejtőn továbbra is!) egy kis gyalogjáróra és onnan vissza, lekanyarodni. Na ezt majd másnap, örülök, h fent vagyok 🙂 (a murvás szerpentin ehhez képest lópikula volt…)
Szállás csodaszép, vadiúj illata van mindennek, az ágynemű huzatot szerintem ki sem mosták, csak kicsomagolták 😀 Egyetlen hibája, hogy a) nincs nagy kanál (de az esti levesem megettem kiskanállal is), b) nincs zuhanyfülke ajtó (de szerencsére függöny sem), c) a bácsi továbbra sem beszéli az angolt, viszont mindenről szeretne beszélni, én meg találgassam, hogy mit is mond. Persze elismétli, meg körbeírja, csak hát ki vagyok én azzal segítve… 🙂 K), mint k. meredek az a lejtő és azon még le is kéne menni, meg még egyszer feljönni…ahh…bele se merek gondolni…
6. nap számokban: kb 220km, 7 óra úton
6. napi válogatlan képek: https://photos.app.goo.gl/Vhkh8LVvRHe7QhU89
Leave a Reply