4. nap

Az indulásról csak annyit, hogy így legalább nappali fényben, teljes pompájában is volt szerencsém látni Szávát, ami mentén a szállás és a végtelen mennyiségű szúnyog volt. 30 perc a városig, ahol az volt a terv, hogy rögtön kerítek reggelit, de kiderült, hogy van elkerülő útja, és bizony a gps azon tervezett (csak miután észhez tért, mert ügye a szálláson se mobilnet, se rendes wifi nem volt). Így a reggeli már egy teljesen másik, jellegtelen köztes városka első könnyen megközelíthető lepukkant “cba”-ja lett, igazán vérszegény pékárú kínálattal. Mindegy. Az a kevés is több, mint a semmi, de tényleg annyira nem volt sok, hogy napközbenre már épp csak egy szöttyedt “sós négyest” sikerült kerítenem.

Első megálló pedig jó 1.5 óra útra, Slunj települése volt, ami nem más, mint a híres 100 vízesésre épült település. Vagyis maga a település inkább Rastoke, csak már annyira egybeépült, hogy ki tudja, számon tartják-e még külön.

Rastoke a Plitvice felől érkező Korana folyó illetve a Slunjcica folyók találkozásánál található. A gyors folyású vizek mentén évszázadok óta ott állnak a vízimalmok, ezek közül az egyiket eredeti állapotában, ma is működőképesen meg is lehet tekinteni. A kíváncsi turisták kedvéért időnként be is indítják, ilyenkor meg lehet nézni, hogyan őrli a búzát lisztté. A frissen őrölt lisztből vásárolni is lehet.
A helyiek a gyorsfolyású patakok által táplált tavakban pisztrángot tenyésztenek, ezek jelentik a fő bevételi forrásaikat. A település érdekessége, hogy a házakhoz nem kertek tartoznak, hanem tavak, s házaikat is a tavak közé, illetve a vízesések fölé építették.

forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=3379

Egy mondatot emelnék ki nagyon: “a házakhoz nem kertek tartoznak, hanem tavak, s házaikat is a tavak közé, illetve a vízesések fölé építették”. Na! Hát így kell ezt csinálni, tudni kell élni! 🙂 A rastokei szólás-mondás szerint pedig nincs jobb hely aludni, mint egy vízesés alatt, annak nyugtató zúgásával együtt (egy helyi tábla szerint volt olyan ház, malom, ahol a hálószoba konkrétan a vízesés fölé épült).

A mai nap top természeti látványossága mindenképp ezek a vízesések voltak.

Miután jól kinézegettem magam, tovább indultam. Azt már csak a szálláson vettem észre, hogy mégsem nézegetem ki magam eléggé. A napokban jelent ugyanis meg egy új geoláda, többállomásos, ami még több látnivalót mutatott volna meg a településen. De ez csak indulásom után jelent meg, én meg előre kigyűjtöttem minden ládát, amit terveztem/ek megnézni, így ez nem kerülhetett bele. Bosszantó, leginkább a kimaradt látnivalók miatt, de így legalább lesz még egy ok, hogy valakinek megmutassam a települést és mégis eljöjjek újra ide 🙂

Szóval az újabb úti cél egy másik patakocska másik malmocskája. Nem annyira látványos, mint a rastoke-i, de annál eldugottabb, nyugisabb. A folyó a Korona, a település pedig…nem is a településen van.

Annyira hívott, hogy csobbanjak a kristálytiszta vizében, hogy csak na! Még a lengő hinta is oda volt készítve, igen jól magasságból ugorható. De egyedül nem lett volna buli, mert kellett volna egy másik ember is, aki mindig fel tudja adni a hinta kötelét. Ez is legközelebb…

A malomhoz “tartozik” egy várrom is, legalábbis nem volt túl messze tőle, még akár gyalog is összeköthető a kettő helyszín a patak mentén sétálva (itt nem voltam sportos, úgyis tovább kellett volna menjek az úton. Persze a gps nagyon akarta, hogy a sétaúton motorozzak:).

A várba bemenni nem lehet, de közben mégis. Mármint a torony ajtaja zárva, de a lépcsőjéről remekül belátni az egész várat, ami persze elől-hátul nyitva van és a túloldaláról további rálátást biztosít az itt már igen mély szurdokban csobogó patakra.

A vár sokig lakott volt, 1869-ben azonban eladták egy kereskedőnek, aki anyagát építőanyagként kívánta értékesíteni és hozzákezdett a keleti rész bontásához. A vár ezután egyre romosabb lett és amit a török sem tudott elpusztítani, azt lerombolta az idő.

Forrás és további történelmi részletek: https://geocaching.hu/caches.geo?id=2122

Ha a várat vissza nem is építették, de a tornyot látszólag szépen felújították.

Innen utam a híres Željava településre vezetett, aminek a névtábláját el sem lehetett olvasni, annyi matrica volt rá ragasztva. Ez már előrevetítette, hogy kultikus hely felé közeledek (bár igazság szerint nem értem én ezt a matrica őrületet, de egy fokkal jobban néz ki, mint a tagelés. Ha túl sok van már felragasztva, úgyis elveszik az az egy a sok között), ami mellett “a volt Jugoszlávia legnagyobb földalatti repülőtere és katonai légitámaszpontja volt, valamint Európa egyik legnagyobbika”.

Először még a bejárat előtt egy teljesen leamortizált Douglas Dakota C-47B fogadott, amit lehet, hogy már csak a matricák tartottak össze 🙂

Aztán egy kicsit beljebb a végtelen hosszú kifutók találkozásánál a hegy alatti hangár.

Hááát….monumentális, az biztos. Érdemes megnézni a róla készült dokumentum film jellegű videót: https://www.youtube.com/watch?v=TdbjZT_6abg

(asszem az egyik kifutó végén némileg határt is sértettem, legalábbis a térkép már azt mutatta, hogy Boszniában járok. Pedig a határőr bódé még arrébb volt:)

Annak pedig aki be akar menni, kiemelném a wiki alábbi pár mondatát:

A létesítményben jelenleg két tényező a legveszélyesebb: a gázok és a földcsuszamlások. Mivel katonai bázis volt, jelentős mennyiségű üzemanyag és más, kémiai anyag lett tárolva benne. A felrobbantása után ezeknek az anyagoknak egy jelentős része kiszabadult. A nehéz gázok jelenleg a földben található résekben találhatók, míg a könnyűgázok (veszélyesebbek) a mennyezet hasadékaiban. Mivel az egész fal betonból készült, a gázok többsége nem adszorbeálódott, ezért a legkisebb szikra is életveszélyes lehet.
Több helyen a falak és a mennyezet annyira tönkrementek, hogy egy 85 kilós ember elegendő kinetikus energiával rendelkezik, hogy földcsuszamlást okozzon.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C5%BDeljava_l%C3%A9git%C3%A1maszpont

Így már azért örülök, hogy önmérsékletet gyakorolva csak az első pár száz méterig mentem be. Jó, bevallom, egyedül be voltam tojva rendesen. A lámpám legerősebb fényénél gyakorlatilag nem láttam semmi, akkora terek voltak bent. Csak a falat mellettem, de a folyósó (mit folyosó, hangár!) végét egyáltalán nem. Szerencsére mások elég sok képet csináltak már bent, pl itt is egy kupac.

Mára ennyi volt betervezve, szándékosan rövidebb napot szerettem volna, hogy kicsit nyugisabb legyen a vége. Így is lett, fél hat körül már a szálláson voltam, amihez persze tartozott még egy másfél órás gurulás a bázisról. Ez csodás kis kanyargós utakon vezetett, végig nagy hegyvonulatok között, amik folyamatosan kitakarták a várva várt tengerparti célállomást. A végén a Velebit hegylánc egyik átjáróján keresztüljutva, a hágótól láthattam meg először. Onnan már csak pár km vezetett a szállásig Senj településen. Btw állítólag ez “az Adriai tenger vidékének leghidegebb pontja, mivel a Velebit hegylánc egyik átjáróján keresztülfúj a hideg szél. A keresztülfújó hideg szelet senji bórának hívják.” (https://geocaching.hu/caches.geo?id=3614)

Hát ezt még nem tudom, szerintem egyáltalán nem hideg. Sokkal hidegebb volt viszont az út idefele. Míg reggel hűvös, de napos időre ébredtem, napközben megint 26-28 fokot is mutatott a hőmérőm, délutánra a bázis után már csak 22-23-at és bizony be kellett húznom a szellőzőimet, mert a nap is elbújt. De a tengerhez leérve ismét kellemes meleg idő fogadott. Lehet, az a senji bora fújt szembe menetközben:)

Itt már nem maradt más hátra, mint elfoglaljam a stúdiómat (értsd: egy luk egy ággyal és fürdőszobával:) majd tegyek egy sétát a városban. Először fel a várhoz, ami igencsak impozás, mintha légó kockákból építették volna 🙂 Majd a körülötte lévő parkban, végül pedig le a vízhez, majd be az óvárosba.

Utóbbiban olyan kis sikátorok vannak, hogy csak lesek. Nekem a hideg futkos a hátamon (túl sok filmet néztem, pedig nem is), a helyi, vagy épp turista gyerekek meg úgy rohangálnak bennük felnőtt felügyelet nélkül, hogy csak pislogtam (ők meg gondolom még nem láttak olyan filmet). Ezen felbuzdulva azért én is tettem egy kis sétát köztük, ami során a tájékozódási rendszerem teljesen feladta a szolgálatot. Elvesztem, elvesztettem az irányérzékem, térkép nélkül még most is ott bolyonganék 🙂

Rövid bejelentkezés a tengerpartról, vacsora a kikötőben (burek a napon a naplementében), majd még felkerestem a városfal egykori kapuját. Itt is lehetett volna urbexelni, mert a Kaštel Ožegovićianum ajtaja tárva nyitva állt, legyen az bármi is. De már sötét volt 🙂

4. nap számokban: kb 308km gurulás 8.5 óra alatt. Kb az 1500km környékén.

A 4.nap válogatatlan képei: https://photos.app.goo.gl/66GrFCHDRGdTXEtv5